Rendhagyó street art projektet indított a víz világnapjához kapcsolódva a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. Pécs közterületein. A társaság öt művészi festéssel dekorált tűzcsapot helyezett el a város forgalmas és szimbolikus pontjain március 22-én.
A „FlowPontok: színes csapok, élő város” (hazai viszonylatban egyedi) kezdeményezés célja, hogy művészi eszközökkel irányítsa a figyelmet a városi közművekre, láthatóvá tegye a mindennapjaink biztonságát és kényelmét adó, háttérben szolgáló rendszereket. A szolgáltató szándéka szerint a funkcionális, hétköznapi tárgyak művészi átalakítása párbeszédet indít a víz és a közművek értékéről, miközben remélhetőleg sokáig színesíti a városi tereket.
„Számtalan tűzcsap mellett sétálunk el nap mint nap, ezek – akárcsak a 17 ezer aknafedlap és az 1540 kilométernyi vezetékhálózat a lábunk alatt – a Pécset éltető, létfontosságú rendszer részei, mégis észrevétlenek maradnak. A projekttel azt szeretnénk megmutatni, hogy a közművek is lehetnek a városi identitás részei. A tűzcsapok most kilépnek a megszokott szerepükből és figyelmet kérnek” – fogalmazott Csöngei Adrienn, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. kommunikációs vezetője. Az első művészi tűzcsapok Pécs belvárosába kerültek, de az év során további városrészekben is felbukkannak majd a különleges, színes szerelvények.
Városi ikonok új köntösben
Fontos szempont volt, hogy akárcsak hagyományos piros társaik, az egyedi tűzcsapok is kitűnjenek környezetükből. Az öntvények ezért erős, kontrasztos színeket és egyszerű formákat kaptak. A díszítések Pécs meghatározó kulturális és városi karaktereire, illetve a vízre reflektálnak.
A Káptalan utcát például a Vasarely 2026 emlékév alkalmából, a TETTYE FORRÁSHÁZ és a JPM Vasarely Múzeum együttműködése keretében Victor Vasarely inspirálta dekorációval ellátott tűzcsap díszíti. A „Vasarely” az optikai illúziók mesterének munkássága előtt tiszteleg, az öntvény felületén a művész által megalkotott Plasztikai ABC formarendszer, a színek, alapformák, síkokat jelölő váltakozása köszön vissza. A Jókai téren helyet kapó „Zsolnay” tűzcsap a gyár híres sárga mázát, a fajanszot és egyik legrégebbi motívumát, a pillangót idézi meg – a szerelvény díszítésének folyamata, technikája is ugyanúgy zajlott, mint egy igazi porceláné. A várost működtető víz éltető erejét jeleníti meg a „Bubbles” a Széchenyi téren, a betűkkel, tipográfiai elemekkel tűzdelt „Alphabet” tűzcsap az egyetemvárosi identitás szimbóluma a Király utca végén, a Kossuth téren feltűnő „Tiger” pedig könnyed vizuális játékot kínál.
Amikor a közmű műalkotássá válik
A tűzcsapok festését Bubreg Balázs pécsi képzőművész készítette, aki számára a projekt különleges nézőpontváltást jelentett: „Eddig tűzcsapokat festettem vászonra, most ez megfordult: műtárgyakat, alkotásokat vittem fel a tűzcsapra. Klasszikus iparművészeti elemeket klasszikus street art eszközökkel és technikával adaptáltunk a szerelvényekre: filccel, akrillal, szabad kézzel. Ez a projekt számomra arról is szól, hogy a street art úgy tud közelebb kerülni a városlakókhoz, hogy nem rombolásként, hanem értékként tekintenek rá” – mondta el a művész.
Flowpontok
Művészi tűzcsapokkal itthon nemigen találkozhatunk még, de a világ számos nagyvárosában régóta jelen vannak az ily módon dekorált közművek. New York vagy Berlin utcáit sok helyen művészien festett funkcionális városi elemek (csapok, áramelosztó dobozok, trafók, csatornafedlapok) díszítik, amelyek egyben közösségi üzenetet is hordoznak. A pécsi víziközmű-szolgáltató ezzel a kezdeményezéssel saját, helyi tartalommal tölti meg ezt a szemléletet. „Pécs mindig is a művészet és az innováció találkozási pontja volt. Most egy olyan felületet emeltünk ebbe, amely eddig teljesen kívül esett a figyelmen. Bízunk benne, hogy a színes tűzcsapok idővel beépülnek a városi közösségbe és referenciapontokká válnak, akár olyan találkozási pontokká, mint például a jól ismert ’ló farka’” – emelte ki a vízszolgáltató kommunikációs vezetője.