- Mondjuk, ezzel ne vicceljünk! – válaszolta Előd, és támaszkodó lábát a konvektor szellőzőrácsáról a vékony bádogpárkányra helyezte, miközben nemtetszését megerősítendő egy kortárs gesztussal megigazította a karácsonyi izzósort a nagymagyarország-alakú vakolatfolt körül.

A fenti párbeszéd extrém helyszínéül a Talpas homlokzata szolgált 3-4 méterre a föld felett, ahol hőseink, mint autodidakta ipari alpinisták, mindenféle védőfelszerelés és segédeszköz nélkül tartózkodtak.

- A feka srác tényleg ki volt ám gyúrva, mint az öreg isten az ószövetségben – kapcsolódott be az okfejtésbe Arabella is, és egy hosszú partvissal megigazította az előbb említett ad hoc plein air neonreklám alsó felét. - Láttam már ilyet. Ilyen parkokban edzenek naphosszat. Például erre a szarra szerintem foggal felmászna – és szemétlapátos kezével a kocsma melletti rozsdás rakétamászókára bökött.

Tegnap adta a BBC a francia migráns gyerekmentési akcióját. Még mindenkiben friss volt az élmény.

- Nincs ott fenn meleg, gyerekek? Úgy néztek ki ott a falon, mint két napra tett gyík.

Tivadar bá is elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon. Egy borsodis napernyő alatt ült horgászszéken, fején szalmakalap, kezében biliárddákóval próbálta koordinálni az eseményeket. Lábilag egy lavór vízben végződött, amin három ernyedt spenótos zacskó lebegett. Ez volt kéznél a frigóban, ami mirelit.

Vasárnap volt. Délután. 40 fok meleg. Már-már trópusi éghajlat, amit megerősített az idős törzsvendég friss története is, miszerint a 2 napja Lidl-ben vásárolt akciós papaya hanyagul balkonládába köpködött magvai elkezdtek kicsírázni, majd reggelre komoly lombkoronát bontottak.

- Maga meg, Theodore bácsi, úgy ül ott, mint Don Quijote az urológián, vagy mint egy nyugdíjas serpa, akinek semmi haszna, csak pofázik feszt! – kiáltott le Előd, aki nagyon megunt már egy épület részének lenni. Kezdte úgy érezni magát, mint egy szocreál szoborcsoport, ami trikóban, bakancsban, másodmagával, másnaposan a Talpas fölötti garzon erkélyét tartja.

- Ne dobjak fel két hideg sört? – próbált segíteni Arabella. - Vagy, ha ennyire ráértek, felrakhatnátok oda egy napelemet is. Órák óta meg se mozdultok!

- Mert szédülök Arikám, bazdmeg! Egyébként szar érzés. Leszáll a tököm vagy mi? Faszért kellett nekem ide felmászni, Sanci!? Nekem, aki még azon az Ikeás fellépőn is félek! Bekvam, vagy mi a petyhüdt skandináv vérfasz?! – szakadt ki a főnökből az egész napos stressz.

- Miért-miért, Lődi bá? – kérdezett vissza Sanya. - Elmondtam már százszor. Mert az S.O.S zárszervíz hétvégén nem jön ki, holnap meg itt a hagyatéki tárgyalás és én nem tudom magam igazolni, mert minden személyes iratom a meggybefőttek mögött van, abban a szájbamömmölt kekszes dobozban.

- Talán mégsem kellett volna első idegből beletörni a kulcsot a zárba a mama halála után, hülyegyerek?

A kérdés végül költői maradt. Elkezdett szürkülni. Megszólaltak a kabócák. Tivadar bá szerint ezek már az átköltözött vietnámi függőmajmok.

Aztán pozíciót fogtak mindketten. Gumipókkal kibiztosították valamelyest magukat, és abban maradtak, hogy estig itt lesznek az alaptáborban, aztán majd ha enged szorításából a hőség, megpróbálnak továbbmászni. Ha más nem, leszedik őket a kukások hajnalban. Ma már úgysem lesz újabb csúcstámadás.