Eximó Jégrém: Halálon innen, kocsmán túl
Eximó Jégrém: Halálon innen, kocsmán túl
NANooK / 2020-05-06 lokál
Egy néptelen kocsma most a világ, és magányos benne minden férfi és nő, mint egy lefordított felespohár alá szorított szárnyaszegett kafkai bogár – motyogta Tivadar bá, majd csettintett a nyelvével, mint valami savanyú újbor után. Ez jól esett!

Pedig most nem iszik. Legalább egy hónapja már. Szinte úgy tűnt neki, mintha soha nem is szerette volna az italt. Csak észrevétlenül a részévé vált. A mindennapok részévé. De egészen.

Egyfajta ismétlődő biztonság. Feltétlen reflex. Életjel. Önkéntelen reakció, egy afféle indiános „uff”. Mindez persze gesztussal, ahogy az ember a pohár után nyúl tétován. Vagy csak megpihen rajta a kéz, és egy láthatatlan cseppet mutatóujjal végighúz az üveg karcsú derekán. Amit, mikor a többi épp nem figyel, észrevétlenül a szájperemhez visz, a felsőajak alá nyúl, és akkurátusan az ínybe dörzsöli aztán. Szóval a megszokás. De a lényeg, akkor is a csapat. A társaság. Maga az együttlét. A veszekedés, duzzogás, hümmögés, hallgatás. Mert az is a diskurzus része. Alapja. A bölcs kívülmaradás. A néma részvét. A társas magány. De hol van az már?

Most egyedül állt a francia balkonon. Ami persze túlzás. Mármint nem az egyedül, hanem a francia. Meg a balkon is. Mert valójában csak egy ablak, meg egy hideg, rozsdás rács. Nincs benne semmi romantikus, pláne sárm. Szóval csak állt ezen a furcsa kilépőn, a MÁV-négyes teraszán, és úgy érezte, hogy hetek óta ott áll már. És nem történik semmi. Pedig minden óramű pontossággal jár. Most jött fel a Hold. Két perc és megszólal a szomszédban a vakondriasztó. Elmegy néhány mentő, aztán a szél erre fújja majd Sanyát. Hosszú lejáratú élelmiszert tömköd a kötél végén lógó kis kosárba. Mindent megmostam ám! – mondja büszkén. - Minek csámborogsz itt? Csak széthordod ezt az átkozott nyavalyát! – kérdi Tivadar bá. De ő már messze jár. Viszi a lába, meg a megszokás. Megy a Talpas felé. Hiába. A távolból még visszakiált: - Arabella hoz holnap valami ebédet. Előd meg utal némi pénzt.

- Minek, te szerencsétlen? Nincs is bankszámlám! – gondolja az öreg. Aztán megint csend.

Újra becsukta a szemét. Még mindig a teraszon állt. A távolból tapsot hallott. Önkéntelenül meghajolt. Mára ennyi. Megfordult. A konyha hat és fél méter. Meg egy kicsi. Kilépte. Vakon a hűtőbe nyúlt. Felvette a szokott pózt. Leitta a meggybefőtt habját. Mutatóujjal felitatta a kifolyt vérvörös cseppeket, és az ínyébe masszírozta a szaliciles aromát. Innen három lépés volt az ágy. Lerúgta a pacskert. Lefeküdt, aztán lassan visszaszámlált. Mielőtt végleg elszenderült volna, úgy döntött, hogy ma is inkább a járvány előtti valaha volt legszebb részeket álmodja majd tovább.

(Májusi kiadásunkban a gyereknap apropóján kizárólag gyerekrajzok jelentek meg. Ezt a képet Balatoni Brúnó készítette.)

lokál
Jegyeket, bérleteket!
 
lokál
50 pillanat a Made in Pécs életéből
 
lokál
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Made in Pécs Nívódíj