Kezdjük a legelején. Hogyan kerültetek kapcsolatba a filmezéssel?

Bacskó Tünde: 1997-ben a Gengszterfilmet forgattam először Szomjas György rendezésében, Grunwalsky Ferenc operatőrrel, és az azóta legendássá vált Kapa-Pepe duóval, azaz Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel. Rögtön utána pedig Hajdu Szabolcs Necropolis című kisjátékfilmjében szerepeltem.

Herczeg Adrienn: Én Jancsó Miklóssal kezdtem el forgatni, a Kelj fel, komám, ne aludjál! című filmjében szerepeltem először. Döbbenetes élmény volt számomra a forgatás. Mi akkor még csak főiskolások voltunk, és Jancsó minden egyes reggel úgy kezdett, hogy odajött, kezet csókolt és a nevemen szólított – nem csak engem, hanem az egész stábot!

Köles Ferenc: Az első komolyabb munkám a Munkaügyek című sorozatban volt. De előtte mi már a gimnáziumban is bohóckodtunk, ugyanis voltak olyan évfolyamtársaim, akik akkor már kacérkodtak a filmezéssel, és egy-két vizsgafilmbe belerángattak, pedig akkor még nem is foglalkoztam se színházzal, se a színészettel.

Mennyire nehéz vidéki színészkét bekerülni a filmes szakmába?

B.T.: Az biztos, hogy kell hozzá egy nagy adag szerencse és egy kiterjedt kapcsolati háló, hogy egyáltalán tudjanak rólad.

K.F.: Sokáig itt volt a POSzT (Pécsi Országos Színházi Találkozó – a szerk.), itt volt a szakma, és ha itt láttak – hiszen máshol nem nagyon láthattak –, és jót mentél egy előadással, akkor bekerülhettél egy „kalapba”. Vagy az egyik rendező – aki látott a POSzT-on – egy másik rendező fülébe súgta a nevedet, és ebből összejöhetett egy casting. Az már egy következő szint, hogy nem válogatásra mész, hanem azt mondják, hogy erre a szerepre te kellesz. Nekem egyébként minden jó munkám úgy jött, hogy már ismertek és konkrétan engem hívtak.

H.A.: Amikor főiskola után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtem, onnantól, kvázi vidéki színészként, minden évben forgattam. Az első nagyobb filmem az S.O.S szerelem! volt. Nagyon megszeretett a film rendezője, Sas Tamás, aki a következő évben a 9 és ½ randit készítette, utána pedig a Presszót, én pedig mindegyikben szerepeltem. Azaz ugyanazt tudom mondani, amit a Feri: ha bekerülsz egy filmes társaságba, akkor elkezd forogni a neved, és könnyebben megtalálnak a munkák.

Miben más a színpadi játék, mint egy filmszerep?

B.T.: Nagyon izgalmas mind a kettő. De teljesen más energia- és munkabeosztást igényel az, ha végigjátszol egy színpadi szerepet két órán keresztül az elejétől a végéig, mint az, amikor egy forgatáson felveszitek először a zárójelenetet, másnap pedig a közepéből valamennyit. A filmezés teljesen másfajta szerepalkotást, gondolkodást és készenlétet vár el tőled. A forgatás azt igényli, hogy felhúzott íjként létezz 16 órán keresztül azért, hogy kétóránként azt mondják négy percre, hogy tessék! Egészen más meló, mint egy előadás. Egyébként engem lenyűgöz egy nagy forgatás, ahol 150 ember dolgozik egyszerre, és mindenki tűpontosan teszi a dolgát. Elképesztő szervezés, koncentráció és egyirányban menés jellemzi ezeket a forgatásokat. Imádom ezt a profizmust!

K.F.: Huszonöt éve vagyok színpadi színész Pécsen, és nekem abszolút erre a típusú játékra állt rá az idegrendszerem. Több kolléga azt mondja, azért jobb a filmezés, mert megtanulod a szöveget, elmondod, és utána rögtön törli az agyad. Egyrészt nekem hamar betelik a „processzorom”, másrészt pedig nagyon elfáradok abban az állandó készenlétben, amit a Tünde is említett. 

H.A.: Azt szoktam mondani, hogy a színésznek a várakozását és az idejét kell megfizetni egy forgatáskor. Már úgy megyek el egy forgatási napra, hogy tudom, adott esetben három órát ott kell üldögélnem, amikor egyszer csak azt mondják, hogy most te jössz!

B.T.: Szerintem egészen másként dolgozik az emberben ez az egész hercehurca, ha főszereplő, és másként, ha nem körülötte forog a világ. Utóbbi esetben gyakran előfordul, hogy van egy jeleneted reggel 8-kor, a másik este 7-kor, és a közte lévő időt ki kell valahogy bírnod.   

H.A.: Pont az a jó a filmben – akár főszereplő vagyok, akár nem –, hogy el tudják hitetni velem, hogy körülöttem forog a világ. Egyszerűen azt érzem, hogy filmezéskor jobban meg van becsülve az, amit mi tudok, és elhitetik, hogy amit tudsz, azt csak te tudod.

Adrienn, a legutóbbi mozifilmed a Ma este gyilkolunk, ahol legendás színészekkel játszol együtt. Hogyan érezted magad köztük?

H.A.: A film kapott hideget, meleget, és mindent is, de én szerettem. Azért fontos számomra ez a film, mert meg vagyok örökítve olyan színészlegendákkal, akik miatt színész lettem. Ebben a filmben ott vagyok a Bodrogi, a Kern, a Koltai és például Jordán Tamás kollégájaként. Csodás volt!

A Király című sorozat abszolút siker lett. A karrieredben mennyit számított, hogy részt vettél benne?  

H.A.: Egyértelműen sokat tett hozzá a karrieremhez, de azt tudni kell, hogy minden ilyen filmes dolog – bár az örökkévalóságnak csináljuk –, mindössze 15 perc hírnévvel jár. A sorozatban Anikót játszottam, a Casanova bár tulajdonosát. Nagyon jó volt a forgatás, nagyon szerettem, és már munka közben éreztem, hogy ez egy iszonyú jó dolog lett!

Ferenc, A kis hatalmasok című film számos hazai és nemzetközi díjat nyert. Mennyire speciális egy ilyen kisjátékfilm készítése?

K.F.: Mindössze annyi a specialitása, hogy három nap alatt végeztünk a forgatással. Amúgy tényleg sok díjat nyert a film, de ennek nem az a lényege, hogy van egy nagy külföldi visszhangja. Hanem az, hogy egy ennyire magyar témát, egy ennyire magyar jelenséget, a korrupciót Finnországtól Hawaii-on keresztül mindenhol értették. Az első és egyelőre utolsó olyan filmem volt ez, hogy nem éreztem azt, hogy filmet forgatok, és nyűg az egész. Alapból „hazamentem”, hiszen Nyíracsád környéként forgattunk, és a kollégákkal pillanatokon belül egymásra találtunk. Amikor megnéztem a kész filmet, már éreztem, hogy ez meg lesz. Vállalom.   

Tünde, a te berobbanásod szeptemberre várható a Bróker Marcsival. Hogyan kerültél a sorozatba? Ezt azért kérdezem, mert az a színházi világ, ahonnan jössz (Pécsi Harmadik Színház, Tandem Színház) nem feltétlenül olyan közeg, ahonnan sorozatokba szerződtetnek színészeket.

Az én pályám teljesen más, mint a Ferié vagy az Adrié. Az, hogy a diákéveimből ismertem Hajdu Szabit és adott nekem szerepeket, az egy jó és szerencsés dolog volt, de ahhoz kevés, hogy bekerüljek a budapesti filmesek világába. Az életemben egy darabig a független filmezés intenzíven volt jelen, ebből kifolyólag óriási lyukak vannak a filmszerepeim között, akár 8-10 év szünetekkel is. A Bróker Marcsi főszerepe egyébként úgy talált meg, hogy játszottam az Adri által rendezett Kartonpapában, de játszott benne Szatmári Aliz is, akinek az édesanyja casting director Budapesten. Lejött a Pécsi Harmadik Színházba megnézni a lányát, majd néhány hónap múlva felhívott, hogy van itt egy szerep, és megnézne benne. És ez így volt egész életemben: az összes szerep, akár sorozat, akár játékfilm, mind-mind annak volt köszönhető, hogy lejött valaki Pécsre és látott valamelyik előadásban játszani. A sorozat egyébként ősztől lesz látható az RTL+ Premium égisze alatt, izgatottan várom a fogadtatását! Ötven napig tartott a forgatás, csodálatosan éreztem magam. Ennyire töményen, ennyire koncentráltan még soha nem kellett dolgoznom. A film forgatókönyvét Fazekas Máté Bence és Gigor Attila írta, Máté volt az egyik rendezője, a másik pedig Herendi Gábor.

Fel vagy készülve az országos ismertség minden vetületére? Sajtószereplések, bulvár?

B.T.: Ebben én soha nem éreztem magamnak ügyesnek. Nem tudom, hogyan lehet erre felkészülni.

Nemzetközi produkcióban szerepeltetek már?

K.F.: Két éve, karácsony előtt a Széchenyi téren forgatták a 12 karácsonyi játék (12 Toys of Christmas) című amerikai-magyar romantikus komédiát, ami Stephanie Perk amerikai színésznő főszereplésével készült, többek között Kamarás Iván és én is játszottam benne angolul. Láttam már a filmet, és bízom benne, hogy hamarosan közönség elé kerül.

Melyik filmetek áll a legközelebb hozzátok?

H.A.: Nekem a kedvencem a Mellékhatás és A Király. Mindkét produkciót Kovács Danival forgattam, nagyon szeretem őt, egy nyelvet beszélünk, könnyű vele együtt dolgozni.

B.T.: Mindegyik szerepemet imádtam. Igaz, hogy mindegyik teljesen más irány és más karakter, de valami közös mindenképpen van bennük. Hajdu Szabi A Te országod című filmje azért áll közelebb a szívemhez, mert a 42. Magyar Filmszemlén ezért a szerepért kaptam meg a Legjobb Színésznő Díjat.  

K.F.: Egyértelműen A kis hatalmasok. A rendezővel, Karácsony Péterrel azóta is jó kapcsolatban vagyok, folyamatosan bombáz forgatókönyvekkel.  

Mennyire fontos szerintetek manapság, hogy egy film nagyvászonra vagy stream-re készül?

H.A.: A mi részünkről, akik benne vagyunk, teljesen mindegy. Meg lehet köpködni egy csomó olyan sorozatot vagy filmet, melyek az átlagnézőknek készültek, de a számok önmagukért beszélnek. Nem azt gondolom, hogy csak tömegfilmeket kell csinálni, de meg kell találni azt a formátumot, akár stream-re, akár moziba, ami nagy réteget tud befogni.

Színház vagy film? Melyiket szeretitek jobban?

B.T.: Teljesen más műfaj, ettől függetlenül mindkettőt nagyon szeretem.

K.F.: Mostanában „kulturálisan szélcsendes” idők járnak, és talán azért beszélünk csillogó szemekkel olyan munkákról, melyek nulla forintból, vagy éppenséggel vizsgafilmként készültek, mert ilyenkor visszajönnek a régi reflexek, és a tét nélküli munka öröme. De egyre kevesebb ilyen van, legyen szó színházról vagy filmről. Ha mégis vannak olyan „kegyelt” pillanatok, mint nekem A kis hatalmasok, akkor az egy kicsit felébreszt, visszaadja a hitem, és ilyenkor teljesen mindegy, hogy filmről vagy színházról van szó. Ha a jó meló a színpadon talál meg, akkor azt csinálom teljes erőből, ha filmen, akkor meg azt.

H.A.: A szabadúszásom ott tart, hogy azt vállalom el, amit jónak tartok, mind színházban, mind pedig filmben, és ez boldoggá tesz. A színháztól azonban kettővel hátrébb léptem, mert jelenleg nem látom értelmét. A helyzet az, hogy én mindig színész akarok lenni, és nem hagyom, hogy ettől elvegyék a kedvemet.