Zöld út
Zöld út
Müllner & Kálmán Content Lab / 2018-02-14 ételital
Zöld túra reggelitől vacsoráig. Négy olyan hely, ahol szuper egészségesen, valamint böjthöz illően ehetünk, ihatunk, és nem csak 40 napig.

Vannak olyan helyek, ahol januárban és februárban nagyobb az érdeklődés és a vásárlókedv, mint az év végi ünnepi szezonban. Ilyenek a jógastúdiók, az edzőtermek, és még ilyenebbek a bioboltok, az egészséges táplálkozást hirdető éttermek, kávézók is. Persze az okokat is jól tudjuk mindannyian: az új év lendülete, a nagy elhatározások hozzák ezeket a plusz látogatásokat. Ám az indokolatlanul hosszú január is véget ér egyszer, és ezzel párhuzamosan kezd alábbhagyni az év eleji egészséges, tisztulós lendület is. De szerencsére jól ki van ez találva, mert amikor veszítenénk a lendületből, akkor szinte egy pillanat alatt a nagyböjtben találjuk magunkat.

Az évszázadok során sokat változott, hogy ki miért böjtöl, de egy biztos, bármilyen irányból is érkezünk, akár a lélek vagy a test oldaláról, ugyanoda jutunk és mindkettő csak jól jár vele. Hiszen az önmegtartóztatás, a mértékletesség mindig ad a testnek és a léleknek is. És mikor máskor volna ezt a legegyszerűbb kipróbálni, mint a nagyböjtben?  Az végül is szabadon eldönthető, hogy ki miről mond le 40 napig. Klasszikusan az alkohol és a hús az, ami ki szokott maradni az étrendből, de vannak, akiknek az édességről való lemondás a nagy kihívás. Kíváncsiak voltunk, hogy hol vannak olyan helyek a városban, ahol ezt a lemondással teli hónapot könnyen átvészelhetjük, de ahová aztán az év során bármikor visszatérhetünk, ha egy kicsit jobban oda akarunk figyelni magunkra. Fölkerekedtünk hát egy erős „zöld” túrára, és megnéztük, hogy vajon napkeltétől napnyugtáig, reggelitől vacsoráig minden napszakban találunk-e nyomelemekben, ásványi anyagokban, vitaminban és „hasznos” kalóriában gazdag falatokat. Vagy akár vega, vegán, vagy glutén-, laktóz-, és cukormentes megoldásokat. Jelentjük, találtunk!

Reggeli start - Juice & Co

Itt gyakorlatilag „leihatjuk” magunkat egészégből. Elég egy supernatural vagy egy green power, mellé egy fire ball és egy matcha shot, és felpörög az energiaszintünk, arról a jó sok vitaminról nem is beszélve, amit itt magunkba öntünk. Spenót, avokádó, zeller, alma, répa, cékla, mangó, grapefruit, gyömbér – nem is folytatjuk a téli kínálat főszereplőinek sorolását, hiszen mindezek végtelen variációjából készülnek frissen a levek. Még vidámabbá lehet tenni a reggelt egy chiamag pudinggal, de ha úgy alakul, egy könnyű ebédre is maradhatunk, és aki a halat bevállalja böjtben, annak egy lazacos-avokádós bagel egészen biztosan telitalálat. Jóféle török tea dolgában is jó helyen járunk, de a böjti időszakon kívül is érdemes a juice bárba járni, mert minden szezon más és más zöldséget, gyümölcsöt tartogat. Érdemes követni őket.

Jókai utca 1. H-Szo 9:00-18:00.

Menü ebédre - Puspa Konyhája

Elsőre a hamar párásodó ablakok, az enyhe zsúfoltság és az alacsony belmagasság nem feltétlenül nyűgözi le az embert, de hamar akklimatizálódunk, amiben nagy szerepe van a roppant szívélyes fogadtatásnak: két vidám hölgy kavar, mosolyog, kérdez, adagol, süt és forgat a pultban. Van is mit, hiszen éppen pörög az ebédmenü, sok az ott fogyasztós tálcás és az elviteles dobozos rendelés is. A böjtben tökéletes megoldás a lakto vegetárius étkezés, hisz itt semmilyen kísértésbe nem eshetünk, hiszen húst nem, de sajtot például találunk az étlapon. A két ebédünket a hely aznapi teljes választékának megkóstolásával próbáltuk ki. Ilyen volt a sárgaborsóból készült dhal, ami egy jó, télre való krémleves. Került még a tálcára házi sajtból készült Puspa-szelet, ami egy sült sajt, amit az aznapi fűszeres chatni kísért, éppúgy, mint az aznapi subji-t. A wokban készült zöldséges, házi sajttal készült fogást kérhetjük körettel vagy köret nélkül, és amire számítottunk, az sikerült! Működik az elv: jó sok fűszerrel gazdagított, sok zöldséggel, barna rizzsel körített fogásoktól jóllakni a teltség érzete nélkül. És ez néha nem csak böjtben jó.

Zrinyi utca 14/A. H-P 11:30-15:30.

Délutáni lazulás - LYR

Épp csak elhagytuk, de már vissza is csábít bennünket a Jókai tér, hiába, a „blue is the new sexy” jelszó mögé kell néznünk. Kávészsák-párnahuzatok, a vendéglátóhelyeken hullámként végigsöprő farekeszek új, méghozzá polc-funkcióban, otthonosság és jól megválasztott fények jellemzik a teret. De ami ennél is jobban fölkelti a figyelmet, az a körbejárható pult, aminél az ételek készülnek, amire rálátni, ami körül jóleső zsezsgés van, ami szemlátomást az egész hely lelke. Matcha lattét és Varázsitalt választunk, utóbbi az almaecet és a fahéj különleges randevújától minden meghűlés trükkös elűzője. Egy kekszes-csokis Rocky Road és egy lágyan remegő kókuszhabos csokitorta landol még tányérunkon, és jólesően marasztalnak az ízek és a hangulat. A növényi alapú és tudatos étkezést zászlajára tűző LYR számos rokonszenves gondolattal működik, és ami még fontosabb, kiváló ízekkel igyekszik megmutatni, hogy az újhullám jóval több is lehet, mint egy kávékészítési technológia.

Ferencesek utcája 4. H-Cs 9:30-20:00; P-Szo 9:30-21:30; V 10:30-19:30.

Nyugodt este - Natúr Ételbár

Ha valaki csúcsra akarja járatni a vitaminokkal teli, minden allergéntől mentes étkezést, annak nincs jobb ajánaltunk, mint a Natúr Ételbár. Kezdjük a ráfordulást egy könnyű sétával a Széchenyi tér fölé, és itt aztán kipróbálhatjuk a világszerte egyre népszerűbb raw vegán konyhát. Itt minden zöldségből és gyümölcsből készül, ráadásul a nyers táplálkozás alapja, hogy az alapanyagokat a lehető legkíméletesebb módon készítik el, 42 foknál nagyobb hő hatásának nincsen kitéve semmi, így megmarad bennük az összes jó. A Natúrnál is érzékelik, hogy a január-február számos új vendéget hoz, éppen ezért már Fb-eventekkel is hirdetik böjti programjukat, aminek lényege, hogy bízzuk böjti étkezéseinket az ételbárra. Mindent megkóstoltunk, amit csak lehetett, és volt is miből választanunk. Kóstoltunk cukkini spagettit paradicsomszósszal, köles fasírtot csíráztatott lencsével, karfiolsalátát kesudiós öntettel. És a melléjük kínált zöldség krékerből még a táskánkba is került egy nagyobb adag, hogy egy pár napig még erre cserélhessük a fehér kenyeret.

Hunyadi út 20. H-P 11:00-19:00; Szo 11:00-16:00.

ételital
Vegetáriánus étterem nyílt a belvárosban
 
lokál
Portré: Póka Zalán
 
ételital
Teszteltük: Soul Kitchen