Ízek ajándékba
Ízek ajándékba
Müllner & Kálmán Content Lab / 2019-12-18 ételital
Karácsony közeledtével ehető ajándékok után kutattunk a városban. Találtunk nagyszerű dolgokat, finom ízeket, melyek biztosan megédesítik és vidámmát teszik a szentestét.

Kezdetben volt a csokoládé. Azaz biztos, hogy volt belőle valamilyen formában a fa alatt, előtt és körül. És hát a bonbonok. De a bejgli, a gyümölcskenyér vagy a szép dobozba pakolt hókifli is gyakran körbejárt, mint ajándék. Kedvenc megoldásunk az, amikor a két ünnep között már úgy lehet egymást látogatni, hogy telepakolt dobozokat cserélünk: amennyit viszünk a rokoni vizitre, annyit hozunk is – ha már enni kell, egy kis változatosság nem árt.

Most azzal a szándékkal tettünk kisebb és nagyobb köröket, hogy kiderítsük, üres szatyrainkat hol és mivel tölthetjük meg, ami finom is, ajándéknak is jó, ötletes is, és egy-két kivételtől eltekintve helyi is. 

Mostani tippjeinkkel, ha nem is garantáltan, de nagy eséllyel mosolyt lehet csalni a megajándékozott arcára. Arról nem is beszélve, hogy mire mindenki mindenhol húz egy nevet a kalapból a karácsonyi ajándékozás miatt – az edzésen, a szakkörben, a suliban, a cserkészcsapatban, az irodában, az edzőteremben –, addigra néha épp csak a saját, privát ünnepünk kezd el szaladni. Amikor a tizenharmadik e-mail is megérkezik akármelyik közösségünktől arról, hogy egyedi és kreatív legyen ám az ajándék, akkor valami kezd megpattanni az advent csilingelő hangulatában. Ezt elkerülendő, ha idén kérdezik, a mi meglepetéseink is kézzel készültek, csak máséval.

A Nagyi boltjába (Király utca 50.) belépve egyből gazdagon megrakott polcokba botlunk, ráadásul érdeklődésünkre hamar kiderül, hogy mézeskalács is készül a szezonra, amit celofánba csomagolva már szórhatunk is a puttonyba, nem lesz más dolgunk vele, mint átadni. Marci méze vagy Tímárék lekvárja is biztos választás – mi szép csendben elmajszoltunk egy üveg almás-kiviset a cikk írása közben és barátaink köréből előrendelést is felvettünk belőle, ha legközelebb arra járunk, mindenképpen hoznunk kell.

A Monokromból (Király utca 33.) olyan gasztromán barátainkat lephetjük meg, akik autójukat vagy bármilyen terüket kovászos uborka vagy éppen kürtőskalács illattal szeretnék felfrissíteni, hiszen a Huncuts illatosítói itt beszerezhetők. Ugyan mi lenne üdítőbb a két ünnep közi családi vándorlásban, amikor már az összes jégrémes dobozban töltött káposzta vagy halászlé zötykölődik a kocsiban, mint egy fuvallatnyi koviubi?

Ha valaki egzotikusabb ízekkel akar örömet szerezni, akkor erre a Dubai Supermarket (Király utca 15.) lesz a megoldás, ahol a szárított gyümölcsök, a kimért teák vagy a fűszerek kerülhetnek csinos üvegekbe, dobozokba. Vagy gyerekkorunk egykori lefóliázott datolyája helyett akár frissel is készülhetünk, itt az is szokott lenni.

A Bortársaságnál (Széchenyi tér 1.) meglepő módon most nem az amúgy impozáns bor- és pezsgőajánlattal foglalkoztunk, hanem például Bott Frigyes tökmagolajára vagy a Gerbeaud különleges csokoládéira figyeltünk fel. Mindkettőre elismerően csettintenek majd ínyenc ismerőseink, akárcsak a modenai balzsamecetre vagy a füstölt tengeri sóra. 

Az Ízes magyar csemegében (Széchenyi tér), vagy szomszédjában, a Design Patikában (Széchenyi tér 5.) is számos, üvegbe zárt meglepetéssel gazdagíthatjuk ajándék-arzenálunkat. Előbbiben például a mároki szociális szövetkezet lekvárjaira, vagy az Olajütő ormánsági olajaira, köztük a dió-, a mák- és a lenolajra figyeltünk fel, míg utóbbiban a Rozmaring fűszerkert keverékeit, pástétomokat, vagy a mohácsi Endremek manufaktúra különleges szörpjeit, a hárst, az ibolyát vagy a galagonyát fedeztük fel. És viccen kívül mondjuk, olyan szép palackokban álldogál a Toplica ásványvíz, hogy mi magunk is szívesen kapnánk ajándékba egy sixpack-et. 

A Csoko-Ládában (Zsolnay Kulturális Negyed) pedig akár last-minute, akár gondosan előre tervezve is megtaláljuk számításainkat bonbonok, ünnepi különkiadások és táblás kiszerelésekben. A Nektár Méhészboltból (Jókai utca 1.) a legédesebb ajándék minden változatát beszerezhetjük, sőt olyan különleges gyümölcsös mézekből is összeállíthatunk akár egy kóstoló csomagot, mint a méz citrommal, bodzabogyóval, áfonyával, vagy feketeribizlivel.

lokál
Portré: Józsa Richárd
 
súgó
Vasarely Hungarikonok
 
lokál
Apró lépések technikája