Amikor a karácsonyi vacsora kerül szóba, alapvetően két embertípussal találkozunk: a tradicionalistával és azzal, aki véletlenül se szeretne harmincegyedszer halászlével és bejglivel találkozni Szenteste. Akárhogy is alakul, nem hiszem, hogy a nagy karácsonyi családvándorlás idején elkerülhetnénk a tipikus ételeket. Viszont igyunk hozzájuk megfelelő borokat.

Itt van a halászlé. Kétfajta megközelítés létezik: a magyar megmondás a kadarkát tartja a legjobb választásnak, legyen akár siller akár vörös, de mindenképp jó savakkal. A fűszeres, könnyed vörös, szinte pirosbor mellett azonban van más alternatíva is, hiszen a Drávaszögben a halpaprikás mellé olaszrizlinget ajánlanak, érett, krémes, gyümölcsös fehérbort.

Van ugye rántott hal is, legtöbbször ponty, de sokszor döntenek a tengeri halfilé (fajtája ismeretlen) mellett is a háziasszonyok. Könnyedebb fehér, egy friss balatoni olaszrizling, egy reduktív, hordót nem látott chardonnay is működhet mellé.

Aztán a töltött káposzta. Itt már a savanyúság vagy a fűszeresség dönti el, merre induljunk. Fehérben a száraz, szikárabb furmint, vörösben a kékfrankos vagy zweigelt lehet jó megoldás, főleg, ha fűszeresebbre sikeredett az étel.

Desszertfronton a bejgli a közkatona, mindenütt ott van, szerényke bolti, turbózott cukrászdai vagy valódi házi megoldásban. A diós-gesztenyés irány abszolút az édes fehérborok felé visz el, a pécsieknek van erre tuti receptje, hiszen a cirfandli pont ide illik. De egy jó szamorodni vagy alacsonyabb cukortartalmú, max. ötputtonyos tokaji aszú is belefér. A mákos bejgli fogósabb kérdés, egy kadarka aszú ritka jószág, de nincs izgalmasabb párosítás ennél.