A közös főzés öröme – KTCHN GasztroStúdió
A közös főzés öröme – KTCHN GasztroStúdió
Müllner & Kálmán Content Lab / 2023-10-11 ételital
Miért lehet jobb, ha nem üldögélve várunk, hanem mi magunk is aktívan részt veszünk a vacsora elkészítésében, de nem otthon? Program, kikapcsolódás és tanulás is lehet egyszerre egy főzőstúdiós alkalom, utána is jártunk, hogyan.

Székesfehérvárról indult, majd közel tizenhat évvel ezelőtt a szerelem hozta Pécsre Lánczos Sándort, aki azóta is itt él – immár a családjával (felesége, Lánczos-Benkő Tímea stylist). A főzés volt a másik nagy szerelem, amit eleinte saját örömére űzött, majd autodidakta módon kezdte el szélesíteni gasztronómiai tudását, végül harmincéves korában döntötte el, hogy a főzés lesz az, amiben kiteljesedhet. Azóta pedig már hivatalosan is mesterszakács és vendéglátós.

Időzítés

Jó tíz éve már megpróbálkozott egy élmény-főzőstúdió létrehozásával, de akkor még nem minden passzolt az ötletben. Sándor szerint valószínűleg sem a város, sem ő nem álltak még készen erre. „Éreztem, hogy kellene egy hely Pécsre, ahol a főzés egyszerűen jó dolog. Tanítani senkit nem akarok, erre megvannak a megfelelő iskolák, fórumok. Én csak a kikapcsolódás miatt kezdtem bele az egészbe, hogy az emberek kapjanak alternatívát, ahol színház és mozi mellett szórakozhatnak. Nagyjából háromórás worshopjaink vannak, ennyi idő alatt nem lehet megtanítani senkit, semmire.”

Végül 2019. márciusban nyitott meg a KTCHN GasztroStúdió. Sándor egyedül kezdte, aztán páran csatlakoztak hozzá, amit a covid természetesen teljesen keresztbe vágott. Most viszont elérte a vállalkozás azt a méretet, aminél Sándor már nem akar tovább lépni, a többezres rendezvényeket meghagyja másoknak. Ő inkább a kisebb, privátabb jellegű családi, baráti, és céges rendezvényekben gondolkodik.

Tematikus workshopok októberben:

Okt. 14. Őszi sütőtökös

Okt. 19. Édes- és sós kalács

Okt. 20. Kézműves hamburger

Okt. 21. Az erdő „gyümölcsei” – Vadak a tányéron

Okt. 27. Görög ízek

Okt. 28. Ramen, avagy a japán tésztaleves

Az online regisztrációt követően Sándor előre felkészül alapanyagokkal, eszközökkel, köténnyel, hogy minden készen álljon a főzésre. Tartanak amúgy külön a csokoládét, a pizzát, a vegetáriánius, vagy az egészséges ételek készítését a fókuszba helyező workshopokat is. A legnépszerűbbek az olasz konyha köré épült tematikus események, a kézműves hamburger- és a steak-téma pedig továbbra is verhetetlenek. 

Kik és mit?

Az elmúlt négy év alatt változtak a trendek a stúdióban is. Csökken az igény az előre meghirdetett worshopokra, sokkal inkább jellemző, hogy azok, akik már jártak náluk, baráti társasággal jönnek vissza: a kvázi idegenekkel együtt főzés talán már kevésbé inspiráló. A KTCHN-t a helyi közösségre próbálták kialakítani, nem igazán jellemző, hogy Pécsen kívülről érkeznének érdeklődők. „Ahelyett, hogy étteremben töltenék az időt ücsörögve, inkább az ételkészítés közben is jól lehet szórakozni, majd a közös munka öröméből fakadóan talán a vacsora is jobban esik” – magyarázza a séf.

A közös főzés része a megfelelő alapanyag kiválasztása. A workshopokon résztvevők arra is kapnak tanácsokat, hol és milyen alapanyagot válasszanak. Sándorék szívesen megosztják az információt, nem titkolják a beszerzési forrásaikat. „Alap, hogy hipermarketben nem vásárolunk alapanyagot, helyette inkább helyi termelőktől, ahol kis tételben is adnak el hozzávalókat” – mondja. Tanácsot adnak arra vonatkozóan is, mit érdemes otthon, a kamrában tartani, milyen fűszerek, alapanyagok legyenek mindig kéznél. Így vonzanak be a helyi termelői láncba újabb tagokat, remélhetőleg minél szélesebbre alakítva azt a kört, akik keresik és szeretik a helyi alapanyagokat.

súgó
Boldog kínai újévet!
 
lokál
Portré: Markó Éva
 
ételital
Teszteltük: Caffé Grande Italia Pécs